Hírek
TV13
médiaajánlat
letölthető innen
tv13-mediaajanlat-2016.pdf
TV13
műsorstruktúra
TV13 műsorstruktúra
Élő adás
TV13 élő adás
vissza…
Back (history)

A legutóbbi, 2013 és 2015 között olasz és spanyol partnerekkel lezajlott Comenius-projekt után most újabb pályázatot nyert a Pannónia Általános Iskola. Mint Varga Márta intézményvezetőtől megtudtuk: az Erasmus+ pályázatot Iskolai, óvodai partnerségek pályázattípusban 2016 márciusában nyújtották be a Tempus Közalapítványhoz, és augusztusban kapták meg a hivatalos értesítést a pályázat megnyeréséről. A pályázat címe magyar fordításban úgy hangzik: a megosztás gondoskodást jelent. Ez egy olyan módszertani program, amelyben tapasztalatok, élmények, jó gyakorlatok megosztásáról van szó. A programban részt vevő hat ország – a fő koordinátor Finnország, valamint Spanyolország, Olaszország, Görögország, Portugália és Magyarország – szakemberei a partnerintézményekhez való látogatásokkal, online találkozásokkal, és tanórai skype, illetve google kapcsolaton keresztül három tanéven át a többi ország tanügyi rendszerével, iskolai életével ismerkednek. Minden programban a legnagyobb kihívás az első találkozó megszervezése, ez most éppen Budapesten, a Pannónia Általános Iskolában zajlott három napon át. A partnerek ekkor találkoztak először személyesen, és döntötték el a következő lépéseket, készítettek ütemtervet. A terv szerint a program három szinten – az intézményvezetők, a tanárok, koordinátorok és a diákok szintjén – fog működni. Elfogadták a februárban esedékes finnországi találkozó programtervezetét, megbeszélték a következő lépéseket, és ajándékozással, oklevelek kiosztásával zárult a találkozó hivatalos része. A délutánok különféle városnéző programokkal teltek: volt hajózás a Dunán, Margitsziget, budai várlátogatás, Parlament, Bazilika, karácsonyi vásár és Váci utca.

Cs. V.

Résztvevők találkozója

2016. december 21., szerda 13:20

Erasmus+ Pályázatot nyert a Pannónia