Hírek
TV13
médiaajánlat
letölthető innen
tv13-mediaajanlat-2016.pdf
TV13
műsorstruktúra
musorstruktura2017.pdf
Élő adás
TV13 élő adás
vissza…
Back (history)

Az írónak is vannak tehetséges és tehetségtelen pillanatai – felelte kérdéseinkre Spiró György dráma- és regényíró. A kerület díszpolgárával az év végén beszélgettünk. A 70 éves Kossuth-díjas író meglehetős őszinteséggel beszélt széles körben ismert drámáiról, regényeiről (a nyolcvanas évek kultikus opuszáról, Az Ikszekről és a belőle írt színpadi változatról, Az imposztorról, melynek főhősét Major Tamásról mintázta, a Csirkefejről, a ma is népszerű Koccanásról, a nagy ívű Fogságról vagy a Gorkij életművét vizsgáló Diavaolináról), és említést tett olyan művéről is (A jégmadár), melyet nem tart sikerültnek.

– Nem hiszek a zsenielméletekben – mondta az író –, az alkotói folyamat nem úgy működik, hogy valakinek kipattan a szikra az agyából, a jó dráma vagy a regény arról ismerszik meg, hogy irtózatos munka van mögötte. Ismertem olyan pályatársakat, akik első hallásra mindent megjegyeztek, ilyen volt például Kardos G. György. Mondtam neki, mennyire lenyűgöz a már-már autista memória, miközben nekem mindig mindent – nyelvet, technikát, formát – keményen meg kellett tanulnom. Ne irigyeljem érte, mondta ő, inkább örüljek annak, hogy rossz a memóriám, mert így állandóan ki kell találnom valamit, és nem köt gúzsba az, ami valóban történt.

Szívesen őrzi emlékeit a kerületből, apja mérnök volt, az anyja színésznő, akit a harmincas évek végén már nem engedtek színpadra, a háború után pedig nem tért vissza a pályára. Apja a hatvanas évek derekán Belgrádban dolgozott, Spiró György itt tanult meg szerbül, ezt követte később az orosz, a lengyel és néhány más szláv nyelv, meg az angol és néhány nyugati. A Bolyai Gim-náziumban eltöltött éveire örömmel emlékszik, Bada tanár úr címmel karakteres portrét is rajzolt arról az emberről, akinek lehetett valami köze ahhoz, hogy tanítványa végül a színház és az irodalom felé vette az irányt. De ezt sem szabad eleve elrendelésnek felfogni, belejátszott az írói karrier alakulásába a színház közelsége (Kaposváron a legjobb időszakban volt dramaturg), emellett kutatóként, színházigazgatóként és tanárként végigdolgozta a maga kemény évtizedeit. Közben olyan, szintén XIII. kerületi „kollégákkal” hozta össze a sors, mint Fejes Endre. – Ő volt az egyik legjelentősebb magyar író – mondta Spiró –, a háború után megszökött a katonaságtól és bebarangolta gyári munkásként a Nyugatot, írt róla egy elképesztő hangulatú könyvet (Szerelemről bolond éjszakán), amit nem nagyon terjesztettek, ez is oka volt annak, hogy végül elhallgatott. A Rozsdatemetőben az a legérdekesebb, hogy riportregény, szinte mindenki a saját nevén szerepel benne. Noha Fejes jelzi a regény elején, nem vették komolyan, írói fogásnak vélték.

Szóba kerültek még különféle nemzetgyalázások, ebben Spiró Györgynek „nagy gyakorlata” van. Az Ikszek itthoni sikere után megorroltak rá a lengyelek, pontosabban egy magyarul jól beszélő feljelentő, így az elnyomás és a cenzúra ellen küzdő rendezőzseni, Boguslawski története 2013-ban jelenhetett meg először lengyelül. Az imposztort viszont már örömmel játsszák a lengyel társulatok. Az 1984-ben megjelent rövid költemény, a Jönnek az itthoni állóvizet kavarta fel, a mélymagyar körök nyomban kikiáltották az írót magyargyalázónak. A Krleza-monográfia miatt a horvátok sértődtek meg. A 2015-ben megjelent Diavolina a „hamiskás” Maxim Gorkijról rántotta le a leplet, egyes körökből ezért is megkapta érte a magáét.

Az utóbbi évtizedben az egymást követő regényeit és elbeszéléseit több tízezres példányszámban adták ki, az olvasók, úgy látszik, elég jól megtanulták a nevét.


Rab László

Nem köti gúzsba a valóság

2017. január 2., hétfő 13:20

Interjú A 70 éves Spiró Györggyel találkoztunk