Léner Péter Kossuth-
– Feljöttél egyszer apámhoz 1991 tavaszán. Elvonultatok a dolgozó-
– Apáddal tizennégy éves korunk óta ismertük egymást. Őt sosem lehetett tanácsokkal,
ajánlatokkal befolyásolni. Sejtettem, hogy azért adta fel két évtized után a Madách
színházi tagságát, és lett inkább szabadúszó, mert rosszul tűrte a belső feszültségeket,
amelyek akkoriban kezdték jellemezni a Madáchot. Ám sosem kértem direktbe, hogy hozzánk
szerződjön, inkább vendégnek hívtam Lengyel Menyhért Waterlooi csata című darabjának
fő-
– Példás diszkréció. Te miként láttad: sosem bánta, hogy körúti színházat hátrahagyva került Angyalföldre?
– Megnyugodott ott. Garanciát jelentettem, hogy nálunk nem érheti inzultus. De szerette is az egész társulat. Ráadásul élvezte, hogy népszerű színház tagja, mely népszerűség fokozásában neki is nagy szerepe volt.
– Idővel mindketten a XIII. kerület díszpolgárai lettetek. Egyféle pozitív automatizmus következményeként, vagy a színháznak bensőséges viszonya volt a kerülettel?
– A fővárosnál úgy tekintették: a József Attila Színház inkább a kerületé, mint Budapesté. Még akkor is így volt ez, amikor a színház ötvenes évekbeli, induló korszaka után már bármely kerület lakosait megtalálhattuk a József Attila Színház publikumában. Ahogy a XIII. kerület vezetése, lakói sem változtattak azon az attitűdjükön, hogy a színház érzelmileg hozzájuk tartozik. Ez a törődés, az otthonosság érzete az egész társulat számára frappírozó volt.
– A könyvedben mennyire lesz hangsúlyos apám józsef attilás korszaka?
– Fontos lesz, de az igazat akarom megírni, ezért nem állíthatom, hogy Sztankay István a József Attila Színházban lett nagy színész. Első sikere a Miskolci Nemzeti Színházhoz kötődik, Bertold Brecht Állítsátok meg Arturo Uit! című darabjának főszerepében.
– Az is az igazsághoz tartozik: a papi felmenőire büszke apám egészen más világból
indult, mint te. Eszmék terén maradtatok is más-
– Nem. A könyvből is ki fog derülni: épeszű emberek barátságát nem osztálytagozódás, ideológiák, vallási szempontok határozzák meg. Hanem az emberi minőség.
– Ez szép, főként bizonyos részletek ismeretében. Egy korábbi beszélgetés során elmeséltél
az életedből egy 1944-
– A saját körúti epizódomat követő kitartott csendből megértettem: bizonyos kérdéseket
nem lehet feltenni, mert ha azokra konzekvens és komoly vá-
– Szakmai ügyekben is léteztek ilyen határok? Említetted, hogy érzékelted: apám azért lett szabadúszó, mert rosszul tűrte a Madách Színházban eluralkodó belső feszültségeket. Ezekről sem beszéltetek konkrétabban?
– Apád magában élte meg az ilyen történéseket. Az ízlése is ezt diktálta. Esetében kizárt volt, hogy színházi ügyekben kritikát hangoztasson felfelé, lefelé vagy párhuzamosan. A könyvben persze esik majd szó arról, hogy véleményem és tapasztalataim szerint mi indokolhatta egyes lépéseit. De ezeket nem annak alapján fogalmaztam meg, amit ő valaha tollba mondott volna.
– Barátságotok tizennégy éves korotokban kezdődött a fasori evangélikus gimnáziumban. Apám már akkor is rejtőzködő típus volt?
– Az első tornaórán feltűnt nekem az öltözőben, hogy a mellettem vetkőző srác termetre
pont akkora, mint én, de adoniszi felépítéssel. Apád csöndes, jámbor fiúnak tűnt,
miközben úgy nézett ki, mint Johnny Weissmüller. Kér-
– Mely dolgok mentén szövődött igazán szorossá a barátságotok?
– A fasori gimnáziumba nagyon szép lányok jártak, központi tárgyát képezve mindkettőnk
érdeklődésének. Kapcsot jelentettek a színjátszóköri előadások is. Emlékszem például
Romhányi József Mákos Ákos című jelenetére. Pista játszotta a címszereplőt, aki azzal
kopogtat be egy szerkesztőségbe, hogy ő csak rímben tud beszélni. Én adtam a szerkesztőt,
és azt gondoltam, színészileg brillírozok. Ám rajtam senki nem nevetett, apádon gurguláztak.
Már a kinézetén is: igazított kicsit a frizuráján, kiült valami a tekintetébe, és
a szépfiú helyett máris egy tébolyult állt a publikum előtt. Színészi tehetségének
volt a része, hogy Charles Boyer-
– A róla szóló könyv mely tanulságát ajánlanád kedvcsinálónak az olvasáshoz?
– Pista titkaiból nem lehetett, nem is kellett mindet megfejtenem. De a könyvből talán izgalmasan rajzolódik majd ki egy zseniális színész története, akinek a színház olyan evidencia volt, mint a kétszer kettő. Miközben számára a privát élet sok szempontból megoldhatatlan feladvány maradt.
– Cáfolhatatlan, de azért zordan hangzik.
– Semmi sem fekete, vagy fehér. A könyvet átszövik az életéből átemelt poétikus pillanatok.
Sztankay Ádám
Emlékek könyve
2017. január 4., szerda 14:40
Léner Péter Kossuth-