Hírek
TV13
médiaajánlat
letölthető innen
tv13-mediaajanlat-2016.pdf
TV13
műsorstruktúra
musorstruktura2017.pdf
Élő adás
TV13 élő adás
vissza…
Back (history)

A Reformáció Éve 2017 – emlékezvén az 1517-es hitújításra. Ötszáz esztendeje annak, hogy Luther megfogalmazta tanait. Új szempontjai idővel egyházszakadáshoz és az evangélikus egyház létrejöttéhez vezettek. A Reformáció Éve kapcsán kérdeztük Grendorf Pétert, a Budapest-Angyalföldi Evangélikus Egyházközség lelkészét.


– Luther voltaképpen progresszív volt?

– Felelős teológus volt Luther. Ágoston-rendi szerzetesként, a wittenbergi egyetem professzoraként úgy vélte: nem mehet tovább, hogy az egyház üzletté silányítja az evangéliumot, a lelki dolgokat. Egyáltalán nem volt akkor történelmi szükségszerűség a reformáció – akár még hosszú évekig is elbizniszelhettek volna a búcsúcédulákkal –, mégis történelmi ereje lett Luther 95 tételének. Darázsfészekbe nyúlt. Feltette a józan kérdést: miért vegyük meg pénzért azt, ami ingyenes?

– Az isteni kegyelmet?

– Az Isten szempontját. Luthert a lelkiismeret-szabadság indította erre. Máskülönben ő sem gondolta, hogy tanainak ekkora hatása lehet. Annál zárkózottabb és merengőbb volt. Nem azt feltételezte, hogy ebből egyházszakadás lesz, hanem azt: a zsinat megfontolja a tételeit.

– Belesodródott volna a „forradalmi egyházújító” szerepébe?

– Kicsit igen. Persze mi hisszük: Isten szándéka volt a reformáció, nem pedig véletlenszerűség. Az egyház próbálta ugyan Luthert rá-venni, vonja vissza a tanait, bíborosi címmel is kecsegtették, ám ő inkább disputát javasolt, vitára bocsátotta a téziseit. Azt mondta: „Hacsak a Szentírásból vett érvekkel vagy észokokkal engem meg nem győznek, nem vonok vissza semmit.” Nem akart a lelkiismere-tével szemben cselekedni.

– Luther 1521-ben a wormsi birodalmi gyűlésen a császár és a pápa képviselői előtt kijelentette: „Lelkiismeretemhez és Isten igé-jéhez vagyok kötve. Nem tanácsos az embernek a lelkiismerete ellen cselekedni.” Egy német egyháztörténész szerint e két mondat lezárta a középkort, s megnyitotta az újkort. Vehetjük úgy is: az első autonóm ember megnyilvánulása ez?

– Tekinthetjük autonóm véleménynyilvánításnak: Luther – ha úgy tetszik – nagykorúsította a lelkiismeretet. De inkább teonóm volt.

– Vagyis?

– A legtöbb ember heteronóm: tűri, néha várja is, hogy kívülről irányítsák, megmondják neki, ki is ő, mi a helyes. Az autonómokat ellenben a saját törvényeik vezérlik. A teonóm ember pedig jobban hisz Isten kinyilatkoztatásának, mint saját diktátumainak. Amikor Pál apostolt támadják, azt válaszolja: nem érdekel, ti miként ítéltek fe-lettem, én sem ítélkezem magam felett, az Úr ítél felettem egyedül. Ennél nagyobb szabadsága nincs az embernek.

– De hol itt a szabadság? A szabad gondolkodás? Ez nem éppen függő viszony?

– Nem. Hiszen nem kell másoknak megfelelni, még önmagunk el-várásainak sem. Nem azért cselekszem, „hogy”, hanem azért cse-lekszem, „mert”. Olyan elkötelezettség ez, amely felszabadít minden korlát alól. Mellőzi a belső kényszereket, a görcsös igyekezetet, hogy valamit mindenáron el kell érnem, aztán még annál is többet. Luthert a családja istenfélőnek nevelte. És ő tényleg reszketett a krisztusi ítélettől. Folyton gyónt, hogy megfeleljen. Johann von Staupitz, Luther pártfogója, rendfőnöke és gyóntatóatyja azt mondta neki: Márton testvér, ki merem mondani, hogy többé nem kell gyónnod már, imádkozol, kövön is alszol, nálad szentebb szerzetes nincs is a kolostorban. Azt felelte Luther: félreértesz engem, nekem nem szalon bűnöcskéim vannak, én az Isten akaratát gyűlölöm, mert félnem kell tőle, és épp ez az én bűnöm, ezért gyónok annyiszor. Ki akart kerülni a hit zárkájából. Megváltozott benne az Isten képe: már nem félte őt, hanem megértette, hogy vitája is lehet vele. Ez hatott rá fel-szabadítóan.

– A Lutheránus Világszövetség főtitkára, Martin Junge lelkész mondta: a szabadság átformáló erejét nem lehet, nem is szabad csak belső életünkre korlátozni. Mert ahol a szabadság az emberi gondolkodás és cselekvés látóteréből eltűnik, ott brutálissá és fatálissá változik az ember és a világ.

– Luther maga úgy fogalmaz: a keresztény ember mindenkitől szabad a hit által, s mindenkinek szolgája a szeretet által. Az evan-gélium újrafelfedezése az volt Luthernél: Isten ingyen, Krisztusért és hit által igazít meg. Neki tulajdonítják azt a teológiai gondolatot is: az ember egyszerre igaz és bűnös. A hit által ugyanakkor tisztulni kezd a szíve, amely a személyiség központja, de a gondolatoknak is centruma. A tiszta szív nem azt jelenti, hogy makulátlan. Hanem hogy Isten szempontjaira nem rakódik rá semmi sallang. Például már csak a „tiszta szív érvei” miatt sem lehet kérdés a keresztény ember számára, hogyan viszonyuljon manapság a menekültekhez.

– Gondolja?

– Nem arról beszélek, aki csak a szavakban keresztény, hanem arról, aki élő hittel van közösségben Istennel. Ő fogja tudni, mit te-gyen a menekültekért. Én gyerekként igazából soha nem akartam semmit. Szüleim mondogatták: ha kicsit többet edzenél – magasugró voltam –, jó atléta válhatna belőled. Ha többet gyakorolnál, zenész is lehetnél. Szavaik azt sugallták, hogy tétje is lehet a dolognak. Ettől megijedtem, rögtön visszahúzódtam, nem akartam zenélni, sportolni, feltettem a kezem, hogy ennyi volt. Aztán amikor huszonegy évesen elért a keresztény tanítás, azt hallottam: itt nem kell tenned semmit. De hát ilyen nincs. Már hogyne lenne, hiszen Krisztus mindent el-végzett helyetted. Én ettől azonnal motivált lettem! Ja, ha nem kell tenni semmit, én majd megmutatom, mennyi mindent tehetek mégis.

– Megértheti ezt egy ateista is? Vagy egy útkereső?

– Azt biztosan érti mindenki: a kijelentések mindig hierarchikusak, fenyegetőek, a diskurzus által azonban mindkét fél gazdagodik, köl-csönösen eljutnak valahova. Az evangélikus egyháznak ez is lutheri öröksége, hogy a párbeszédet, a szabadságot próbálja központi gondolattá tenni. A reformátorok szenvedélyes igazságkeresők. Luther nyitott volt a vitára, szabadon hagyta a lehetőséget, hogy esetleg meggyőzhetik. Nem tudták meggyőzni. A szabad embert egyik hatalom sem szereti, mert nem manipulálható. Az igazság keresése pedig nem csupán a hívőket inspirálja.

– A reformáció vajon egyszeri és lezárt folyamat?

– Az egyház folyvást reformációra szorul: időről időre szükséges a visszatérés az eredetihez. Ahonnan a forrás ered, ott még tiszta a víz. Másfelől: a reformátori tanítás szerint nem foltozgatni kell a hitet, nem renoválni, hanem tisztán megélni. Csak akkor lehetünk hitelesek, ha azt mondjuk, amit gondolunk, s amit hiszünk. Úgyhogy a reformáció – állandó felelősség is.


A Budapest-Angyalföldi Evangélikus Egyházközség (Kassák Lajos utca 22.) gyülekezetéhez az elmúlt években egyre többen csat-lakoztak – minden generációból. A kerület többi protestáns fele-kezetével – a két református és a baptista gyülekezettel – közösen készülnek a Reformáció Évére. Az evangélikus gyülekezet prog-ramjairól e-mailben is kérdezhetik Grendorf Péter lelkészt a peter.grendorf@gmail.com címen.

Keresztkérdések

2017. január 11., szerda 9:45

A lelkiismeret nagykorúsítása