Hírek
TV13
médiaajánlat
letölthető innen
tv13-mediaajanlat-2016.pdf
TV13
műsorstruktúra
musorstruktura2017.pdf
Élő adás
TV13 élő adás
vissza…
Back (history)

X, Y, Z – e betűket a szociálpszichológiában a nemzedékek jelölésére használják. Az 1965 és 1979 közöttiek az X, az 1982–1995-ösök az Y, az 1995 utániak a Z generáció tagjai. De már itt vannak az „alfák” is: ők 2005-ben, vagy azt követően születtek. Ezen generációk konfliktusairól is szó esett az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ Péntek13 elnevezésű klubjának egyik estjén, amelynek vendége Tari Annamária pszichoanalitikus, pszichoterapeuta volt. A Hírnöknek külön interjút adott.


– Akadnak, akik szerint nehezen kezelhető az Y generáció. Azzal „vádolják” őket: önzők, önimádók, lusták, figyelemhiányosak, önrendelkezők. Munka-helyükön sem értik, miért várják el az ingyen ebédet, s miért akarnak inkább babzsákon ülve dolgozni. Nyilván ilyenek a trendi irodák. De ez a nemzedék mégsem boldog, mondják mások. Vehetjük általánosnak ezt?

– Igen. A kutatók egy része úgy vélekedik: a generációkérdés csak mé-diahiszti. Vannak, akik pedig állítják: tényleg elég nagy a baj, s éppen a digitális generációk miatt. Én másként látom: létezik konfliktus, amelyet főként a „Baby boom” és az X nemzedék váltott ki.

– Ők nagyjából 1945 és 1970 között születtek.

– És az Y, a Z és az Alfa generáció szülei, nagyszülei. Ők még poroszos rendszerben szocializálódtak: a szabályokat be kell tartani, a szokásjog mindent meghatároz. Önként alárendelték magukat a tekintélynek.

– S ebben látják a mintát, amelyet át kellene adniuk az utódoknak?

– Igen, mert ezt ismerik, erre emlékeznek. Csakhogy gyerekeiken ma úgy kérnek számon viselkedési és kulturális alapvetéseket, hogy közben nem akarják megérteni: az elmúlt harminc-negyven év fogyasztói társadalma és az ide berobbanó információs kor felülírta az életet. Az Y generáció ugyan már a web2 világában nőtt fel, ám gyerekkora még a könyvespolcok mellett telt. Ma visszajárnak anyukájukhoz, sokadik diplomájukat szerzik vagy sokadik ösz-töndíjukat, esetleg sikerül lábra állniuk, és akkor vagy szabadúszók vagy dolgoznak valahol, de ott gyakran rabszolgának érzik magukat – olykor teljes joggal. Bár fölötlik bennük, hogy családjuk legyen, a kapcsolatról másként gondolkodnak, nem feltétlenül akarnak házasodni, gyereket vállalni. Sőt: néha egyáltalán nem szeretnének olyan dolgokat – ez igaz mindhárom új generációra –, amelyeket a szüleik szépnek, rendesnek, kedvesnek találtak.

– Mivel az internetes közösségi világban gyorsan cserélődnek a kapcsolatok, az Y generáció nem tanulja meg, miként alakítson ki normális, mély kapcsolatot. Ez a mintahiány – felteszem – „átöröklődik” a Z és Alfa gene-rációkra is.

– Így van. Az „Y” legalább vissza tud emlékezni a gyerekkorára, amikor volt még kazettás magnó, esti mese, tehát egy lassú offline élet. Az „Y” 15-16 esztendős, amikor megérkezik az internet, s online kezd „chatelni”. De a Z generáció – ők jelenleg középiskolások, illetve az első fecskék közülük már kirepültek a munkaerőpiacra – már kevésbé tudja, milyen a világ okostelefon nélkül. Az „alfások” el sem tudják képzelni az okoskütyü-mentes életet. Nicholas Carr amerikai internetkutató azt írja, hogy miközben élvezzük a világháló előnyeit, nem áldozzuk-e fel vajon az elmélyült olvasás és gondolkodás képességét. Úgy véli, noha pillanatnyilag minden afelé mutat, hogy praktikusan digitálisan olvasunk, de ez jelentősen csökkenti a tanulás hatékonyságát, ráadásul – teszi hozzá – a jövő elitje mégiscsak azok közül fog kikerülni, akik olyan lakásban élnek, ahol van még könyvespolc, vagyis a kulturális attitűdjük és gondolkodásuk nem esett a gyorsaság áldozatául.

– Visszatérve a generációs konfliktusokhoz: ön tehát azt mondja, sok esetben úgy minősíti a szülőnemzedék, az X generáció a gyerekeik viselkedését, hogy nem érti őket?

– Pontosan. Nem tudják, milyen átélni, hogy 20-25 évesen háromszáz helyre kell önéletrajzot küldeni, mert nincs állás. Nem tudják, milyen a hatása az online közösségi terek nárcisztikus közegeinek, ahol az a „szabály”, hogy ki kell tűnni bármi áron. És a kiemelkedés – nyilvánvalóan – a csillámporozott valóság felmutatásával lehetséges.

– Persze ez a „filter” elfedi a valóságot. A Facebookon mindenki mosolyog, boldog, jó ételeket eszik, tökéletes a párkapcsolata is. De kicsit sem biztos, hogy így is van. Torzul az énképük, a valóságképük?

– A valóság jóval depresszívebb, szürkébb is lehet. Az X és a Baby boom generáció azért tudja könnyedén minősíteni az online teret, mert ők örök eszközhasználók. Számukra az internet is csupán eszköz, ezért azt gondolják, megoldódik a dolog azzal, ha rászólnak a gyerekre, „tedd le”, vagy épp elveszik tőle az okostelefont. De az új nemzedékek az online világot életük tereként lakják be: ott vannak az ismerőseik, ott bonyolítják kapcsolataikat, tör-ténéseiket. Ha fent vannak a neten, nem elvárható, hogy lejöjjenek onnan. És jobb, ha tudjuk, hogy „fent” az online csoportnorma érvényesül –az azonnali érzelmiszükséglet-kielégítés igényével és az egyre gyorsuló érzelmekkel, ami nagyon addiktív.

– A Facebook nevű monumentális online színpad, de más online közösségi hálók meg is követelik a saját magunkról körültekintően kialakított kép folyamatos menedzselését.

– És ez az „önmenedzselés”, a privát dolgok állandó megosztása az online világban oda is vezethet, hogy az ember nem tudja magában tartani dolgokat, s amin gondolkodnia kellene, azt inkább rögtön megosztja, így viszont a magánélet tere zsugorodik, sőt, annak eltűnésével is számolhatunk. Ettől is gyengébbek az Y és Z generáció interperszonális képességei. A munkahelyeken a X generáció sokszor leizmozza a fiatalt kommunikációban, verbálisan, ettől aztán át is éli az „én győztem” érzést. De miért lenne mindenben igaza az X generációsnak?

– Tényleg elég nagy a zavar a generációk közti párbeszédben. A tanár is nehezen kommunikál a diákokkal, nemcsak a szülő a gyerekével. Miközben mindig az előttünk járóktól várunk segítséget.

– Iszonyú nagy ma a felelősségük – és másként, mint régen – a szülőknek, nagyszülőknek. Mutathatnak stratégiákat, csak nem indulatból. Nincs alanyi jogon járó tekintély. Beszélnünk kell a helyzetekről: családi, baráti környezetben a legkönnyebb a dolgok megoldása. Meg kell ismerniük az internetet a szülőknek. Ne bagatellizálják! El kell fogadni, hogy az online tér létezik, és meglehetősen komoly az érzelmi súlya.

– El kell fogadni, hogy onnan nem tudjuk már kiszakítani az új nemzedékeket?

– Igen. Nagyon komoly kommunikációs elvvé vált: ha nem vagy a fősodorban online, akkor lemaradsz, kimaradsz. És ezt szépen mind elhittük, hogy így van. Ez azt is jelenti: a technológia kezd érzelmi működések támaszává is válni, és csak a X és a „babyboomer” tudja, hogy nem az online térben van az élet.


Karácsony Ágnes

Online és offline generációk

2017. január 26., csütörtök 14:15

A csillámporozott valóság