Március 25-én lenne hatvanéves, 56 évesen hagyott itt bennünket, nem élte meg, hogy
a Népszabadság kimúljon. Belegondolni is rossz, miféle szövegekkel kommentálta volna
a gyalázatos eseményt Bächer Iván, Lipócia egykori teljhatalmú ura, a pompás író,
aki hírlapíróként vitte a hátán az öreg újságot. Egy időben a Bécsi úti szerkesztőségben
még szobatársak is voltunk, na jó, nem kellett attól tartani, hogy Iván el akarta
volna szívni a levegőt előlünk. Ha be is jött a szerkesztőségbe, a folyosón trécselt
vagy lecövekelt az egyik oldal-szobában diktáló Kardos G. György mellett. Ilyenkor
aztán garantált volt a mesedélután. Iván tartotta azt a szabályt, hogy az újságírás
50 százalékban olvasás, 40 százalékban beszélgetés és legfeljebb csak tíz százalék
a de-rékzsibbasztó körmölés.
Nem izgatta a pöffeszkedő tekintély, nem méregette a publicisztikát, nem nézte kit,
mikor és miért sérthet meg a szavaival. Írta, amit írnia kellett, mi pedig tudtuk,
sokat számít a szava. Azt is tudtuk, hogy mikor nincs igaza, de arról is oly meggyőzően
beszélt, hogy az ember megadta magát neki. Arra készültünk, hogy nagy öreg lesz,
de keresztülhúzta a számításainkat. Hiányzik a szálkás derűje és az a sok rövid mondat,
amihez annyira értett.
Nem sokkal halála előtt jártam nála a Pannónia utcában, a lakása roskadásig volt
könyvekkel, a barna nútolt polcokat könyvtárosoktól szerezte. A legöregebb polc a
szülei Wallenberg utcai lakásából menekült utána, egy másik azután került hozzá,
hogy Király István a 40 ezer kötetes könyvtárát a sárospataki kollégiumra hagyta.
Az akadémikus lánya hívta fel Ivánt, aki zokszó nélkül hordta haza a deszkát Lipóciába.
A szerzett polcra a saját könyveit rakta azért, hogy meglegyenek. Úgy sorakoztak
szép egymásutánban, akár a pesti házak, amelyekről szívesen és sokat mesélt.
Nem volt kedvenc könyve, semmit sem gyűjtött, a tárgyak elvesznek – mondta –, felrobbannak,
ellopják, elégetik őket. – Csak az érdekel a könyvekben, ami le van írva bennük.
Ez érvényes a szakácskönyvekre is.
Az apja zongorájával és a dédapja, Thury Zoltán könyveivel mondjuk kivételt tett,
ezek az elhalt családtagok szemüvegeivel, leveleivel és fotóival min-denhová követték,
olykor hangulatos könyveibe, cikkeibe is beköltöztek, a hömpölygő Bächer-életmű ettől
lett még szenvedélyesebb, még igazabb. Üldözték a történetek és a könyvek. Egyszer
selejtezésre készült, kidobott egy neki dedikált művet – olyan íróét, aki hiányzott,
amikor a tehetséget osztották. – Kidobtam pénteken – mondta Bächer Iván –, elvitték
a kukások. Szombaton már a Petőfi Csarnok bolhapiacán tűnt föl, valaki belelapozott,
látta a nekem szóló ajánlást, vasárnap becsöngetett hozzám. Visszatettem a polcra,
azóta csak a cetliket szórom ki.
Bächer Ivánnak Lipóciában fája, padja, emléktáblája is van. „Újlipótváros most az
én otthonom… – ez olvasható a Pannónia utca 21.-ben. – Nem akarok menni már sehova,
itt maradok.”
Iván születésnapján, március 25-én a Pozsonyi úti Láng Téka Könyvesbolt főzéssel
és zenével egybekötött formában emlékszik sokat olvasó és még többet beszélgető kedves
írójára, Bächer Ivánra.
(Rab László)
Bächer Iván író, publicista, a XIII. kerület díszpolgára március 24-én lenne hatvanéves.
Ebből az alkalomból emlékezik rá a nevezetes napon kerületünk. Délelőtt tíz órakor
megkoszorúzzák az egykori lakóházának, a Pannónia utca 21. számú háznak a falán elhelyezett
emléktáblát.
Ugyanaznap délután öt órakor az Újlipótvárosi Klub-Galériában Gyabronka József színművész
olvas fel Bächer Iván írásaiból, közben a Falvai család Chopin mazurkákat játszik.
A műsor után kötetlen beszélgetés következik a család-tagokkal és a barátokkal. A
hat órakor kezdődő Kulturális szalon keretein belül Bächer Ivánt a zenén és az irodalmon
keresztül idézik meg.
A Pozsonyi Piknik szellemi atyjának és névadójának is számító alkotó emlékét a Pozsonyi
úti Láng Téka könyvesbolt előtt kőrisfa és a mellette elhelyezett pihenőpad őrzi.
Március 25-én délután négy órakor a Láng Tékánál tartanak megemlékezést az író Vándorbab
című könyve kapcsán. A programok min-degyikére a belépés díjtalan.
Cs. V.
