Állandó szerzőnk sorozatában olyan emberek szólalnak meg, akiknek élete vagy munkássága
– esetleg mindkettő – elválaszthatatlan a kerülettől. Mostani vendégünk Somogyi Zsolt,
a Nemzeti Sport labdarúgó-
– Hol kötött barátságot a labdarúgással?
– Ahol az első tizenkét évemet éltem: Szegeden. Az ottani Dózsa serdülő csapatában középpályást játszottam. Ám edzőm, Király József büszkébb volt több más tanítványára, mint rám.
– Mondjon egyet!
– Kocsis Lajos...
– De hiszen ő nem is futballozott a Szegedi Dózsában!
– Csakhogy Király a Szvese trénere is volt.
– Szvese?
– Másutt SZVSE. Szegeden Szvese.
– Mely osztályban szerepelt annak idején a Szegedi Dózsa?
– Az NB II 1981-
– Akadt 13+1?
– Kettő is, egyenként 792 337 forintért. A két igazi telitalálat azonban Ladányi
és Emődi gólja volt a Dózsa-
– Ha Angyalföldről is ennyit beszélünk, regény lesz ebből...
– Az irodalom mindenesetre vonz.
– Melyik író a kedvence?
– Anton Csehov. De a géniuszok közül Kölcsey Ferencre gondolok a legtöbbet. Ő 1923.
január 22-
– A szűkebb pátriájáról is ennyi mindent tud?
– Nem, de hovatovább ugyanúgy szeretem Angyalföldet, akár a futballt. Tizenkét esztendeje költöztem a Csata utcába, és ámulattal nézem azt a dinamikus fejlődést, amely e városrészt jellemzi.
– Előbb-
– A polgármester már ismer, mert a fiával, Tóth Péterrel évekig együtt dolgoztam
a Nemzeti Sportnál. Ő már elkerült a laptól, de van egy társaságunk, amelynek keretében
folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Hol egy Szekszárdi úti szállodában, hol egy Róbert
Károly körúti kávézóban ülünk le, s minden évben Tóthék balatoni nyaralójában nézzük
a Super Bowlt. A kompánia további két tagja Csontos Róbert kollégám, valamint Kemény
Kristóf, akinek a nagypapája, Kemény Pál a Madarász utcai gyermekkórház igazgató
főorvosa és a kerület díszpolgára, míg apukája, Kemény János a csecsemő-
– Ön mióta él Budapesten?
– Harmincöt esztendeje.
– Mit szólt az első rangadókhoz a szegedi meccsek után?
– Alighogy Szegedről átköltöztünk a fővárosba, életre szóló élménnyel ajándékozott
meg a sors. Sosem felejtem nyolcvanhárom legemlékezetesebb derbijét: Várady Béla
három-
– Melyik csapatnak drukkolt?
– Mivel azért jöttünk Pestre, mert a bátyámat, Somogyi Tamást leigazolta a Ferencváros,
az FTC-
– Rossz válasz Angyalföldön...
– Tudok szépíteni. A nagybátyám a Csanády utcában lakott, ezért a testvéremmel gyakran
futballoztunk a Szent István parkban. Sőt egyszer-
– Lehet ilyen átéléssel írni vagy beszélni a huszonegyedik századi magyar futballról?
– Ez nem igazi labdarúgás, ezt másként kell értelmezni. Hogy lehessen találni benne pozitívumot.
– Sikerül?
– Nem könnyű, az kétségtelen. Mert tagadhatatlanul elvesztettük azt a képességünket, hogy megfelelő játékosokat neveljünk. Ám a közeget nem feltétlenül kell elutasítani, hiszen ebben a környezetben nőtt fel Király, Fehér Csaba, Juhász Roland, ifjabb Dárdai, Gera vagy Szabics; mindegyiküket becsülni lehet azért, hogy innen eljutottak valahova, nemzetközi szinten is vitték valamire. S ha felmondom azt a magyar tizenegyet, amelyet a legjobbnak tartok azóta, hogy futballt nézek, egyenesen vigyázzba vághatom magam. Az összeállítás: Király – Sallai, Kardos, Garaba, Péter – Nyilasi, Gera, Lipcsei, Détári – Kiprich, Kiss László.
– Ha ennyire imádja a labdát, miért nem a Gömb utcában lakik?
– Igazán nem vagyok attól távol. A lényeg, hogy lokálpatrióta lettem.
– Pedig egy személyben csongrádi, pesti, Somogyi...
– Most már maradjunk az angyalföldinél. A Csatához közel van az Üteg és a Kartács utca; mintha háborús övezetben élnék. A valóság épp az ellenkezője: nekem ez a Béke tér.
Hegyi Iván
Szegedi út, Csata utca
2018. január 17., szerda 13:00
Töviről Hegyire / Arcok a kerületből / Somogyi Zsolt