TV13
médiaajánlat
letölthető innen
tv13-mediaajanlat-2019.pdf
TV13
műsorstruktúra
musorstruktura2018.pdf
Élő adás
TV13 élő adás
vissza…
Back (history)

Dagály 27. Angyalfolki Utcabál

Az idei esztendőben immár 27. alkalommal szervezik meg a Dagály utcában augusztus 25-én, vasárnap 10–22 óra között a nyárbúcsúztató utcabált. A programok között népi hagyományok felelevenítése, a népi kultúra, a néptánc, a népzene és a népművészeti mesterségek bemutatása egyaránt szerepet kap. Az Angyalföldi Vadrózsa és Vadvirág Néptáncegyüttessel közösen elevenítik fel, hogy milyenek voltak a lakodalmas szokások. A zene, a játékok, illetve a beszélgetések mellett középpontba kerül a gasztronómia is, és megkóstolhatjuk Angyalföld lakodalmas ételeit is. A Tücsökkertben babasarok, táncház és kézműves foglalkozás mellett lufihajtogatással és gyermekbarát műsorokkal készülnek a szervezők a legkisebb vendégek számára. Az utcabáli hangulatot különleges interaktív sportfoglalkozások, vásári forgatag, civil aktivitások teszik még színesebbé. Fellép a 100 Folk Celsius, a Kerekes Band, a napot pedig a Magashegyi Underground koncertje zárja. A belépés díjtalan.

Lakodalmas nyárbúcsúztató

2019. augusztus 15., csütörtök 15:30