TV13
médiaajánlat
letölthető innen
tv13-mediaajanlat-2019.pdf
TV13
műsorstruktúra
musorstruktura2018.pdf
Élő adás
TV13 élő adás
vissza…
Back (history)

Hais Dorottya Sosem tudni előre, miből lesz a nagy dobás

Rendhagyó helyszínen találkoztunk Hais Dorottyával. Ugyanis az Oscar-díjat nyert Mindenki című film egyik főszereplője 3 éves korától a kerületünkhöz kötődik. Jelenleg a Berzsenyi Dániel Gimnáziumba jár, korábban a Herman Ottó Általános Iskolában tanult, előtte pedig a Vizafogó Óvodában töltötte a napjait, amely spontán interjúnk helyszíneként szolgált.

Emlékszem, én is azok a gyerekek közé tartoztam, akik utáltak aludni délutánonként. És a farsangot is utáltam. Sosem volt ötletem, hogy mit vegyek fel, aztán irigykedve néztem, hogy mások bezzeg szőlőnek öltöztek, tetőtől talpig lufikba burkolódzva – meséli mosollyal Hais Dorottya, aki azért összességében nagyon jó emlékeket őriz a Vizafogó oviról és az egész környékről. Innen indulva kezdődtek a sikerek, amiket senki nem jósolt meg előre. – Szerencsés vagyok, hogy a szüleim jól terelgettek az életemben, jó döntéseket hoztak helyettem, amikor erre volt szükségem. Az első castingcéghez is anyukám vitt el. Először nem is értettem, mit kellene csinálni a válogatásokon, persze nem is választottak ki. Aztán apránként belejöttem, és sorban következtek a reklám-, tévé- és filmszerepek. A Mindenki című filmről sem gondolta senki, hogy ilyen sikeres lesz. Kezdő rendező filmje, tapasztalat nélküli csapat, 100 gyereket hallgattak meg, ötször kellett meghallgatásokra visszamenni. Most pedig itt tarthatom a kezemben az Oscart, és életem legmeghatározóbb élménye lett ez a siker. Az életben sosem tudni előre, miből lesz a nagy dobás.

Hais Dorottya kisgyerekként kezdte a ritmikus gimnasztikát, majd szertornában, úszásban és műugrásban is országos bajnok lett. Jelenleg is válogatott műugró.

Most zajlott az országos bajnokság és külföldi versenyekre is készülök. A sport nagyon fontos számomra, de nem könnyű összehangolni a gimnáziumi tanulmányokkal. A Berzsenyi elég erős gimnázium, és bár örülnek a sikereimnek, ott is ugyanúgy meg kell felelnem, például nem késhetek a reggeli edzések miatt az első órákról – fűzi hozzá Hais Dorottya, aki 10. osztályba jár, és jelenleg pszichológia vagy kommunikáció területen tervezi az egyetemi továbbtanulást. Mindeközben természetesen a filmezéssel továbbra is foglalkozik.

Ahogy az lenni szokott, az én esetemben is hullámzó, hogy mikor mennyi munka talál rám e téren. Néha semmi, néha nagyon pörögnek a hetek. Nyáron sokat forgattam, két filmben is szerepet vállaltam, melyek jelenleg vágás alatt vannak és jövő nyárra fognak megjelenni. Az egyik Mosolyka Majd helyett most című filmje, a másik pedig az Így vagy tökéletes – mondta Dorottya.

Az élete az Oscar-díjnak köszönhetően alaposan megváltozott. – Az emberek elkezdtek velem foglalkozni, érdekli őket, hogy mi történik velem, hogyan zajlik az életem. Úgymond influencer lettem, ami nekem nagyon jó érzés, mert szeretek a középpontban lenni. A Berzsenyi közössége nagyon jó, szeretem az engem körülvevőket. És ezt a kerületet is, ami sokkal barátságosabb, szebb és fejlettebb, mint a város más részei – fűzte hozzá Hais Dorottya.


Bárd Noémi Polli

Vizafogótól az Oscar-díjig

2019. december 17., kedd 15:00