TV13
médiaajánlat
letölthető innen
tv13-mediaajanlat-2019.pdf
TV13
műsorstruktúra
musorstruktura2018.pdf
Élő adás
TV13 élő adás
vissza…
Back (history)

A XIII. kerületben a veszélyhelyzet idején átlagosan 120-150 embernek kell hatóságilag elrendelt házikaranténban tartózkodnia. Ami a kerület folyamatos intézkedéseit illeti, március 11-étől május 15-éig az alábbi ellátásokat biztosította intézményeivel együtt az önkormányzat. Legfrissebb intézkedéseként a városrész saját forrásból vásárolt PCR-tesztekkel megkezdte az önkormányzati és a helyi egészségügyi dolgozók koronavírus-szűrését. Már korábban polgármesteri határozat született arról, hogy idén nem kerül sor a szokásos nyári óvodai és bölcsődei bezárásokra, mivel a veszélyhelyzet alatt a szülők jelentős része az éves szabadsága terhére oldja meg gyermekének napközbeni felügyeletét. A szóban forgó intézmények nyári nyitvatartása számukra könnyebben tervezhetővé teszi a következő időszakot, így nyugodtabban és könnyebben állhatnak vissza a munkába.

Összesen 1009 alkalommal biztosítottak gyerekek számára óvodai, bölcsődei ügyeletet, 14 958 beszerzésben (vásárlás, gyógyszertár) közreműködtek és 641 személynek segédkeztek postai, valamint pénzfelvételben. A szépkorúaknak fenntartott és egyéb segélyvonalakon pszichológus, óvodapszichológus és jogász eddig 839 fővel folytatott segítő beszélgetést. A nyugdíjasklubokban, óvodában, iskolában 43 885 alkalommal biztosítottak étkezést. A polgármesteri hivatal március 11. óta 2446 szociális segély iránti kérelmet iktatott, emellett a hivatalban 50 házasságkötés történt (beleértve a május 16–17-ei hétvégét is). A városrész két szakrendelőjében, a Szegedi úton és a Visegrádi utcában március 11. és május 14. között összesen 10 285 akut egészségügyi ellátást nyújtottak az érintetteknek, míg felhőalapú receptírás távkonzultáció után 3486 esetben történt.

Segítség és ellátás számokban

2020. május 20.