TV13
médiaajánlat
letölthető innen
tv13-mediaajanlat-2019.pdf
TV13
műsorstruktúra
musorstruktura2018.pdf
Élő adás
TV13 élő adás
vissza…
Back (history)

Elindult a tüdőrák-szűrő program úgynevezett tesztüzeme az önkormányzat által 2017-ben, saját forrásból kialakított, csúcstechnológiájú CT/MR Diagnosztikai Központjában, mely egyértelműen kiemelkedő szerepet tölt be a kerületi lakók betegség-diagnosztizálásában. Dr. Pajor Péter radiológus főorvos, a központ vezetője elmondta, a tüdőrák még mindig a vezető halálokok között van, ezért a tüdőrák-szűrést is beemelik a CT-vizsgálatok körébe. Ez jóval hatékonyabban mutatja ki a szervi elváltozásokat, mint a klasszikus tüdőszűrő vizsgálatok. A daganat korai felismerésével jelentősen javulnak a páciensek életesélyei. A felvételek kiértékelését első körben – ez forradalmi újdonság – mesterséges intelligencia végzi, ám a végleges kiértékelést radiológus szakorvos. A CT/MR-vizsgálatokat az önkormányzat támogatásával az itt élők térítésmentesen vehetik igénybe. Ezek száma három év alatt meghaladta a tízezret, melynek piaci értéke mintegy 870 millió forint. A vizsgálatok várólistája jóval rövidebb az államilag finanszírozott lehetőségekkel összehasonlítva. Kevesebb jelenjen meg

Elindult a tüdőrák-szűrő program úgynevezett tesztüzeme

2020. október 26.